Miután felfrissítettük magunkat a mi kis újabb kalandunk után, még nyomtalanítottunk a lakásba. Alma diszkréten kikísért s mondta a munkába majd találkozunk. Természetesen nem egy időbe menntünk be. Olyannyira ki voltam facsarva, hogy legszivesebben egy alvásra vágytam a legjobban. De ugyanakkor olyan izgalom fűtött, hogy az alvás lett volna az utolsó amire képes lettem volna. Munkába menet megálltam s vettem enni. Tudtam energiára van szükségem. Alma férje, aki elméletileg a munkahelyén volt, egy csinos nővel autózott a városba. Akartam is meg nem is ezt tudatni vele, de úgy éreztem nem hiányzik most neki több fájdalom. Így is szegénykém össze volt zavarodva teljesen.
Folyton az járt a fejembe, hogy tényleg az irodában akar szexelni velem. Tudtam jól nagyon kicsi az esély rá, hogy ne bukjunk le. De izgatott is a dolog. Amint beértem, igyekeztem úgy tenni, mint ha mi sem történt volna. Folytattam a munkám ott, ahol abbahagytam. Senki se kérdezte, hogy merre jártam. Vártam, hogy Alma is beérjen, s lám egyszer csak hosszú idő után igaz, de betoppant. Egy szexi miniszoknya volt rajta, ami igaz csak diszkréten volt rövid, de ha szembe ült tisztán belehett látni alá. Egy olyan dekoltásos felsőbe jött, hogy a pompás mellei jól láthatóak voltak, és egy igen átlátszó harisnya a lábán. Az egész szettet egy hosszú, fekete bőrcsizmával koronázta meg. Igen, olyan szexi volt, hogy mindenkinek szembe ötlött. Tudtam jól, hogy ez nekem szól. Álmában se gondolta volna senki, hogy pár órával ezelőtt mit műveltünk és hogy mire készülünk. Gyönyörű, hosszú haja kivolt engedve és szépséges arcán a komolyság tükröződött. Arra tudtam gondolni, hogy újra az alárendeltje leszek. Egyfajta szerepjáték forgott le a fejembe, hogy ő lesz a főnökasszony, aki megbüntet mert nem végeztem el a dolgom.
Pár óra elteltével az iroda szépen lassan kikopott, mindenki hazament. Úgytelt minden, mint mindig. Alma és én túlórára hivatkoztunk. Azon kaptam magam, hogy már csak kettesbe maradtunk, de ő a monitorra koncentrált csak. Nem szólaltunk egymáshoz. Járkáltam fel-alá és azt néztem, hogy hol ki láthat meg minket, ha egymásnak esünk, mire egyszercsak megtörte a csendet:
– miért nem ülsz le? Feleslegesen táncikálsz jobbra-balra.
Mondta, közbe dolgozott.
– csak szeretném, ha minden rendben menne.
Válaszoltam neki.
– azt hiszed ha fel-alá járkálsz és nem látsz senkit akkor nem is fog betoppanni senki?
Kérdezte, majd levette a szemüvegét amit csak munka közbe használ, a székkel felém gurult, és széttárta a lábait, közbe hajlítgatta, hogy engem izgasson. Igen, nem volt rajta bugyi. A farkam már éreztem, hogy kezd merevedni, és elindultam felé, mire megálljt parancsolt:
– térdelj le, és négykézláb közelíts!
Tudtam hogy senki sem lát be, ezért engedelmeskedtem neki.
– Búj be az asztal alá!
Folytatta és lehúzta a csizmáit magárol.
– halljam! Elkészültél a költségvetés kimutatásával?
Kérdezte mély komolysággal, és én már tudtam, hogy beigazolódik az, amire vágytam.
– Nem, asszonyom.
Feleltem neki félelmet, de határozottságot sugalva.
– Enyje, pedig esedékes volt! Most mi a faszt tegyek veled?
Tört ki dühösen.
– Kérem, ne rúgjon ki, megteszek bármit!
Feleltem megszeppenve, félve, de határozottan.
– Szóval bármit?
Kérdezte, majd a székével hátrébb gurult, és a lábfejével végig símította a már merev hímvesszőm, és szépen lassan az arcomnál találtam a talpát és az édes lábujjait.
– Nos, nem bánom! De a rosszaknak nem jár jutalom! Majd összezárta a lábait, és folytatta:
– Vedd le a nadrágodat és az alsódat is.
Engedelmeskedtem neki. Mivel levoltam még mindig térdelve, és az asztala amúgy is takart tudtam, hogy senki sem láthat.
– az alsód vedd a szádba!
Parancsolta. Ez kissé nem tetszett, de engedelmeskedtem neki.
– Kezdj el játszani magaddal, de nem nézhetsz rám! Nem nézheted, csak a földet, és mondd közbe: „Igérem többé nem leszek ilyen hanyag, és a rendelkezésére állok!”
Engedelmeskedtem. A szívem és a farkam is hevesen lüktetett. Az alsóm a számba volt, így nem volt érthető ahogy mondom, de ő folyamatasan ismételgette velem, majd megálljt parancsolt! És így szólt:
– Megtanultad a leckét?
– Meg asszonyom!
Feleltem engedelmesen!
– Helyes! Mert akkor jó fiú vagy. És a jó fiúknak jár a jutalom.
Folytatta, majd felállt a székből, és az iroda azon falához ment, ahol kintről senki se látott be.
– Mire vársz? Nem jössz?
Kérdezte siettetve. És én már fel is pattantam és követtem. Ő a falnak támaszkodott, én pedig vele szembe álltam merev fasszal, és egymás szemébe néztünk. Majd felhúztam a szoknyáját egy határozott mozdulattal, ugyan olyan határozottan felkaptam és a falhoz szegeztem. Közbe az ujjaimmal éreztem, hogy úszik odalent a nedüben és finoman behelyeztem a farkam. Egymás szemébe nézve dugtunk. Lassan, de határozottan. Ha behunyom a szemem, most is azokat a gyönyörű kék szemeket látom magam előtt. Azt a vad tekintetet! Közbe a mellei is előugrottak és csókolgattam, nyalogattam ahogy és ahol csak tudtam. Nem sok kelletett és teleélveztem Almát! Akkorát élveztem, hogy majdnem elborultunk.
Megpacskolta az arcom, és annyit mondott:
– Jó fiú!
– A te játékszered vagyok!
Mondtam neki. Mire ő folytatta:
– Csak az enyém vagy, megértetted?
– Igen, úrnőm.
Feleltem neki. Mire ő elkapta erősen az államat és újra megkérdezte:
– Csak az enyém, megérted?
Tudtam hogy ebből nem fogok kimászni egykönnyen, de az igazat megvalva nem is akartam.
– Igenis, Alma!
– Helyes! Öltözz fel! És menjünk!
Mondta higgadtan.
– Még nem végeztünk!
Válaszoltam vissza.
– De igen! Mára vége.
Mondta!
Ekkor megfogtam, feltettem az asztalra, és letérdepeltem elé, széttártam a lábait, ő próbált ellenkezni, de miést megérezte a nyelvem a csiklója, már nem ellenkezett. Sőt, szorosan odanyomta az arcomat. Kissé fura volt kinyalni, hisz teleélveztem, de Alma túlságosan megbűvőlt. Eleget akartam tenni neki. Nyaltam, ujjaztam. Már majdnem elélvezett, de elkezdett ütni, hogy hagyjam abba, mert jön a takarítónő. Alig tudtam felkapni a nadrágom. Az alsóm fel se vettem, és igyekeztünk úgy tenni, mint ha mi sem történt volna. Hajszáll híja volt, hogy nem buktunk le.
Ahogy belépett a takarítónő, mi már úgy öltöztünk, hogy menni készültünk, persze az alsóm a zsebembe gyűrtem ahogy tudtam.
– Ti még itt, ebbe az órába?
Kérdezte Julika néni. Mire Alma válaszolt:
– Sajnos igen, de már épp indulni készültünk.
– Helyes! Lassan már itt éltek!
Mondta Julika néni vicceskedve.
Végül mindketten bugyi nélkül távoztunk Almával.
Szerettem volna happy-end-et neki is, de most nem jött össze.
Ha tetszett lesz folytatás.