Őszi vihar

Hazafelé tartottam fáradtan, mint mindig ezen a ködös-nyirkos estén, az út két oldalát fák szegélyezték. Hirtelen termett előttem egy sötét árnyék az út szélén, amint bandukolt, az utolsó pillanatban rántottam el a kormányt. Szaftosat káromkodtam, fékezés, ahogy kell.

-Az Istenedet, majdnem elgázoltalak! -eresztettem le a kocsi ablakát.

-Leszarom… -hangzott a rezignált válasz , majd amikor rám pillantott, szintet váltottam:

– Basszus, mi történt? Segíthetek?
Kedves, fiatal lány nézett rám vissza, láthatóan fázik, talán sírt is?

-Semmi… Nem, köszi….

Már éppen felfelé húztam az ablakot, amikor utánam szól:

-Elvihetnél. -szólt mégis.

Gyanakodva körbe néztem, de nem láttam semmi különöset.

-Ülj be! -nyitottam ki az ajtót a vékonyka, de jó alakú lány előtt, aki bekászálódott. Haladtunk a város felé vagy öt perce, mire megszólalt:

-Átbaszott az a köcsög barátom! Tudtam, hogy megcsal azzal a kis ribanccal,de most lebukott!… Felvette a telefont, miközben utaztunk, és a kocsi kihangosítójából szólt a csicsergő hang:
-Szia te nagyfaszú!…. Összebalhéztunk…Be húztam a kéziféket azon a szar kocsiján, mire pofon vágott…. Én ki szálltam a kocsijából, erre ő elhajtott… Méghogy nagyfaszú…
Ekkor már sírt..

-Nyugodj meg! -mondtam. – Hol laksz, hova vigyelek?

-Jajj, de buta vagyok! -nevetett fel, aztán megmondta a címet.
Újabb csend, majd rám fordította szelíd-barna tekintetét:

-Tudod, nem sok fiúval voltam még… Neked mekkora farkad van?

A fékre tapostam, szerencse, hogy kihalt volt az út. Fürkészőn néztem őt, hang nem jött ki a torkomon… Basszus, mibe keveredtem?….

-Nem félsz? Hogy megerőszakollak, és eláslak, vagy fordítva? – böktem ki végül.

-Igazad van. -felelte, és a kilincs után nyúlt.

-Nem félsz? -kérdeztem újra, magam sem tudom, miért.

-Nem. -nézett rám megint.
Ekkor csókoltam meg először. Puha ajka volt, édes a szája. A hajamba túrt, én végig simítottam az arcát, majd finoman a nyakát is. Kezem a mellére húztam, itt vettem észre,hogy melltartó nélkül volt.Erre szorgos smárolásba kezdtünk, a keze a combomon csúszott felfelé. Mire felért, már rendesen álltam.

-Mutasd, látni akarom! -mondta, mire hátra dőltem, és hagytam neki, hogy elővegye. Gyengéden masszírozta, szeme csillogásából láttam, tetszem neki. Sebességbe raktam az autót, lassan gurulni kezdtünk, ő eltünt a műszerfal mögött.

-Úristen … -sóhajottam, ahogy húzgálta lassan, de keményen a farkamat miközben a szájával szívta a makkom.

-Vedd le a felsőd! -Mondtam neki, amit gyorsan teljesített is. Jobb kezemmel újra a farkamra húztam a fejét, miközben a hajába markoltam.. csodás ütemet diktált.
-Inkább a mellemet fogd! -Mondta,majd újra munkába lendült.
Elengedtem a haját, kezemet alá fontam a testének. Mellbimbói szinte karistolták az alkarom, tenyerem bőrét, kemény, kerek mellei érezhetően libabőrösek voltak, pedig fütöttem a kocsiban.
Néha rágyorsított a kezével, néha leengedett a torkáig. Nem kapkodott, érzékien, lassan csinálta. Gyurtam a melleit, beszívtam testének édes illatát, ami betöltötte az utasteret.

-De jófogású melleid vannak.- mondtam suttogva, amit ő hümmögve nyugtázott. A szájában tartott makkomon körözött a nyelvével, majd jobb kezét a golyóim alá fordította és maszírozni kezdte azokat. A balommal elengedtem a kormányt, beletúrtam göndör fürtjeibe, és beleélveztem a szájába rendületlenül. Lassan mozgott a fejével, nyelvén éreztem, ahogy nyeli munkája gyümölcsét. Én a fejemböl alig láttam ki, utasom még mindig a farkamon játszott, majd gondos letisztogatás, fejés után engedett el.

-Ugye, hogy jó volt? -kérdezte.

-Meghiszem azt! -Feleltem. -De miért kérdezed?

-Az a bunkó, annak csak minden gyorsan, verjem, kapjam, szopjam… Rám sosem figyelt..

-Bánhatja, -gondoltam magamban, miközben feltünt a helység jelző tábla. Felöltözött, rendbe hozta a haját is ,mikorra az adott cím elé gördültünk. Puszit adott az arcomra,majd a fülembe súgta:

-Lehetek a ribancod? -és a választ meg sem várva kilépett az autóból. Meglepve néztem utána, ahogy távolodott a járdán a kocsitól, jól láthatóan nem pont ott lakott, ahová a címet mondta, gondolom sétálni akart még. Vissza nézett, intettünk egymásnak, majd kicsi pontá szelídült ez az őszi-esti vihar a visszapillantómban.