Nem tudom mi ütött belém, hogy már megint ezt csinálom. Magabiztosnak tettetem magam, miközben a cipősarkam kopogásának visszhangját hallgatom a lépcsőházban, lábaim már maguktól megtalálják az ajtót a harmadik emeleten. Annyira elfoglalt voltam mostanában, hogy két teljes hónapja nem is kerestem őt, egy részem pedig azt remélte, mostanra elfelejtett és szerzett magának egy másik nőt. De nem. Valahonnan megtudta, hogy befejeződött az utolsó projektünk, ezért a hét elején felhívott, én pedig annak rendje és módja szerint elküldtem melegebb éghajlatra. Kinevetett. Mindig kinevet, amikor menekülni próbálok tőle.
“Ugyan kisasszony, mindketten tudjuk, hol fogsz kikötni a végén.”
Borzongás fut át a gerincemen a fejemben csendülő szavaitól.
Nem fogom megadni magam – határozom el aznap már századjára – Ma biztosan nem. El fogom érni, hogy könyörögjön.
Már a gondolattól is melegség gyűlik a lábam között, kihúzom magam és megnyomom a csengőt. Egy percet várnom kell, mire meghallom a zár zörgését, aztán az ajtó kitárul, engem pedig eláraszt az aromás férfi tusfürdő és a tesztoszteron szagának elegye. Koncentrálnom kell, nehogy megrogyjanak a térdeim. Nincs kétségem afelől, hogy rögtön kihasználná.
Martin vigyorogva támaszkodik az ajtófélfának, sötét hajából vízcseppek indulnak felfedezőútra mutatós felsőtestén, egészen a derekára tekert törölközőig. Követem a szememmel és nagyot nyelek, kiszáradt torkom pedig emlékeztet rá, hogy ma én akarok lenni a főnök. Sietve felkapom a tekintetemet az arcára, a pillantása alapján jól szórakozik rajtam, mire rögtön felbőszülök.
-Nem kell odébb menned – jelentem ki – Tulajdonképpen nem is akarok beljebb menni.
Ezzel sarkon fordulok, ám mielőtt elléphetnék, hátulról átkarolja a derekamat és behúz a lakásba. Szinte azonnal hallom a zár kattanását, miközben megperdít és puha, következő ajkait az enyémre szorítja.
-Ezzel egyedül vagy szépségem – morogja a számra – Én ugyanis nagyon szeretnék beljebb menni.
Élesen beszívom a levegőt amitől felmordul, de még időben sikerül megemberelnem magam.
-Akkor nagyon szépen kell kérned – mondom, és örülök, hogy a hangom épp olyan hidegen cseng, ahogy akartam. Elhúzódik, hogy az arcomba bámuljon, tekintete elidőzik a számon, aztán csinos pofiját átszelő ragadozómosollyal a szemembe néz.
-Ó, hát ezért viselkedsz így – feleli, mint aki mindent ért, majd mielőtt kiélvezhetném pillanatnyi győzelmemet ismét megfordít, hátulról a melleimbe markol és a nyakamba harap. Elektromosság cikázik végig a testemen, érzem, hogy egyre nedvesebb vagyok odalent.
Rohadék – szidom magamban, ám ekkor elengedi a nyakam és a puha bőrre suttogva megszólal.
-Kérem kisasszony, ne legyen velem túl szigorú. Annyi ideje várok Önre…
Behódoló szavai erőteljes ellentétben állnak birtokló kezeivel, melyek egyike felfedezőútra indul a testemen. Lassan kihúzza a blúzomat a szoknya alól és becsúsztatja a helyére a tenyerét. Nem akarom, hogy ilyen könnyen hozzámférjen, de erősen tart, én pedig azon kapom magam, hogy pihegő lélegzetem elárulta, mennyire élvezem az érintését. Olyan nedves vagyok, hogy akár most azonnal belémcsúszhatna. Amikor felemeli a tangám peremét, hirtelen elmozdulok, nem számít rá, így kiszabadulok az öleléséből és felszegett fejjel szembe fordulok vele. Először meglepődik, aztán rámvigyorog.
-Kerüljön hát beljebb, kisasszony – invitál a konyha felé.
A helyiség levegőjét kávé illata lengi be, ami egy méretes kotyogós kávéfőzőből érkezik. Tölt nekem, már tudja, hogyan szeretem, aztán magához veszi a bögréjét és a pultnak támaszkodva figyel. Még mindig csak egy törölköző van rajta, megigazítja, hogy elférjen alatta a merevedése, én pedig a kelleténél nagyobbat kortyolok az italomba. Hétköznapi hangon kérdezgetni kezd, mit csináltam az elmúlt időszakban, amióta nem látott. Hiába az egyszerű téma, izzik köztünk a levegő.
Tényleg jobb lett volna, ha nem jövök be az ajtón – gondolom magamban, mert érzem, lassan elvesztem a játékot. Másra sem tudok gondolni, csak hogy végre bennem legyen, a bugyim már annyira nedves, hogy meg kell cserélnem keresztbe tett lábaimat, nehogy foltot hagyjon a szoknyám hátulján. A kávé lassan elfogy, a mosogatóhoz viszem a bögrét és elöblítem. Sejtettem, hogy nem hagyja ki a lehetőséget és mögém áll. Kézfejével végigsimít a karomon a könyökömtől indulva egészen a fülem tövéig. Ide morogja eztán felajzott hangú szavait.
-Eleget játszottunk? – kérdezi egyszerűen. Lehajol a szoknyám aljáig, aládugja a kezeit és a seggembe markol. Felszisszenek a hirtelen ingertől, nem hittem, hogy lehetek még ennél is nedvesebb, de most ő sem áll meg. Félrehúzza a bugyimat, végigsimít a csúszós forróságon a lábam között és morogva felnyög, miközben belém csúsztatja egyik ujját. Most rajtam a nyögés sora, kezei pedig nem pihennek, az egyik ujja ki-be jár bennem, a másikkal a blúzomat gombolja. Szabaddá teszi a melleimet, megfordít, hogy a szemembe nézzen és tekintetéból tudom, hogy ezt a kört már elvesztettem. Mérges rám, amiért csak úgy eltűntem, kiéhezett és elveszi, amit akar. Egyetlen pillantása elég volt, hogy tudtomra adja mindezt, most pedig lelassít, megvárja míg tudomásul veszem. Amikor túl sokáig tart, ujjával megemeli az államat. Fejét oldalra billenti, de ez a kiskutyás mozdulat tőle szinte fenyegetően hat, és én makacsul állom a tekintetét. Gonoszul elmosolyodik, mint aki pontosan erre számított.
Rohadék.
Ebben a pillanatban megérzem a szoknyám lazulását. Sikerült észrevétlenül lehúznia a cipzárt, s a ruhadarab a földre hullik. Hasztalan próbálok utána kapni, mert kezeit a derekam mellett a pultra támasztja és védelem nélkül maradt combjaim közé lép. De én, mint mindig, képtelen vagyok feladni.
-Az egyik kedvenc szoknyám, vintage, nem szeretném, ha piszkos lenne – szűröm feszülten a fogaim között.
-Ha ennyire fontos, hajolj le érte – feleli a számat bámulva. A törölköző már rég megadta magát kőkemény szerszáma feszítésének. Ha most leguggolok, épp az arcom előtt meredezne. Lepillantok, majd vissza az arcára, elégedett mosolya csak még nagyobb haragra gerjeszt, míg a testem áruló módon csak a látványra reagál. Összeszorítom az ajkaimat.
-Nem? – kérdi kihívóan – Legyen, akkor majd én.
Leereszkedik, a fogával húzza le rólam a tangát, miközben felkapja a szoknyámat és az alsóneművel együtt az egyik szék karfájára teszi – Így – mondja elégedetten.
Amíg eltávolodott, elléptem a konyhapulttól, hátha egérutat nyerhetek, de erre már nem maradt időm. Észrevette a próbálkozásom, egyetlen pillanat alatt ismét előttem terem és most a falhoz szorítva találom magam. Elkapja a kezeimet, egyik kezével a fejem fölé fogja őket, amire dühös mordulással válaszolok. Közelebb hajol, ajka az enyémet súrolja.
-Annyi tűz van benned – suttogja a számra – De a tested elárul.
Mint egy végszóra érzem, hogy egy csepp lassan megindul lefelé a belső combomon, ő megcsókol én meg kis híján összeomlok a karjaiban.
-Nyisd ki a szád – utasít, és nem bírom tovább. Engedelmeskedem, nyelve pedig rögtön megtalálja az enyémet, torkából kéjes morgás szakad fel – És most add ide – mondja, szabad kezével végigsimít a derekamon megáll a fenekem alatt és felemeli a lábam. Nem maradt erőm, hogy ellenkezzek, s amint ezt megérzi, elengedi a csuklómat, hogy egészen a kajába kapjon. Levegőért küzdök, amikor megtöri a csókot, egészen a falhoz nyom, merevségét a bejárathoz igazítja.
-Nem fogok megállni – közli, én pedig érzem a hangjában bújkáló kegyetlenséget. Tudja, hogy nem bírom el csak úgy a méreteit és élvezni fogja a fájdalmam.
Ro-ha-dék.
Úgy vágódik belém, mint egy kibaszott rakéta, őrült tempót diktál, csillagokat látok miközben egyszerre sikoltok fel fájdalomból és élvezetből. Átfogom a nyakát, ő közelebb jön, a falhoz présel. Megveszek ettől a vadságtól, igyekszem úgy tartani magam, hogy minél jobban hozzámférjen. Felnyög, a szemembe néz, pillantása megsokszorozza a gyönyörömet, szünet nélküli pumpálása egyre közelebb visz az orgazmushoz. Az első hullámra a tarkójába mélyesztem a körmöm, tudom, hogy imádja ezt és ő sem bírja tovább. Forróságunk találkozik, felkiált ahogy belém élvez és mély csókba vonja a számat.
Lihegve bámulunk egymásra, én elveszetten, ő győzedelmesen. Ostoba voltam mikor azt hittem, győzhetek ellene ilyen állapotban. Lassacskán megérzem a hátamon a fal hidegségét. Még mindig merev, tövig bennem van nekem pedig megfordul a fejemben, hogy ismét nekiáll. Ki tudja, mennyi van benne ennyi hét kihagyás után. Szótlanul nézek rá, várva, mi lesz a következő lépése. Ő is engem méreget, mint aki olvas a gondolataimban lök rajtam egyet. Élesen szívom be a levegőt, olyan érzékeny vagyok még mindig, hogy remegés fut át a testemen. Vigyorogva billenti oldalra a fejét, de most nem fenyeget. Megemel és kicsusszan belőlem, a lábam zsibbad ahogy ráállok.
-Még nem végeztünk – közli, kedvesen megsimogatja az arcom – Ma egész nap az enyém vagy, újra és újra magáévá teszlek, nehogy megint elfelejtsd, kihez tartozol.
Megcsókol, aztán egy hirtelen mozdulattal a vállára kap.
-Hé! Tegyél le! – ellenkezem, ám ő csak nevet rajtam. A fürdőszoba irányába cipel.
-Mondtam. Még nem végeztem.
Kapálózva lógok a hátán, míg a fenekem markolássza és a szemem elé villanik az óra a folyosón. Pontosan 10:30-at mutat.
Egész nap nem fog elengedni – tudatosul bennem, amitől méginkább küzdök ellene, de semmit sem tehetek. A fürdőbe visz és ránk zárja az ajtót…
Folytatása következik…